Az oldal használatával elfogadja az Adatvédelmi irányelvben foglaltakat.
2024-04-19
Szúnyog kisokos – Mit, miért, hogyan?

Hol fejlődnek a szúnyogok?

A szúnyogok csak vízben tudnak fejlődni, ezért a felgyűlő vizek megszüntetésével, vagy azok biológiai kezelésével (erről később részletesen is írunk) tudunk a leghatékonyabban védekezni ellenük. A kifejlett szúnyog a magánkertekben már nem kiirtható. A megelőzés egész szezonban fontos, hiszen egy meleg nyári hét egy teljesen új generáció szúnyog „kikelését” is eredményezheti.

A szúnyogok fejlődése során, egészen a kifejlett rovar állapotig elengedhetetlen a víz jelenléte: a szúnyog tojásaiból (petéiből) szúnyoglárvák kelnek ki, ehhez állóvízre van szükség. A lárvák a vízben fejlődnek, növekednek, majd bebábozódnak. A vízben élő bábokból kelnek ki a kifejlett szúnyogok, melyek már képesek szaporodni, biztosítva a folyamatos utánpótlást.

Az ország bizonyos területei, folyóink, tavaink környezetében, az ártéren fejlődő szúnyogok miatt fokozott szúnyogártalomnak vannak kitéve. Ugyanakkor a természetes vizektől távol is találkozhatunk szúnyogokkal. Ennek oka egyrészt az, hogy a szúnyogok terjedését a légmozgás segíti, a szél kilométerekre sodorhatja őket szaporodási helyüktől. Másrészt számos olyan szúnyogfaj van, melyek lárvái a különböző tárgyakban, kisebb vízgyűjtő edényekben, de akár a keréknyomban megülő esővízben is fejlődnek.

Mi történik szúnyogirtáskor?

Szúnyogirtás vagy más szóval szúnyoggyérítés esetében alkalmazhatunk kémiai vagy biológiai módszereket. Fontos tisztázni, hogy a vegyszer kijuttatásával járó megoldások minden esetben kémiai módszerek. A vegyszer kijuttatása történhet földi úton autóval, meleg vagy hideg füstköd által vagy légi úton repülőgépről.

A kémiai gyérítési módszerek minden esetben csak a már kifejlődött, levegőben repülő szúnyogokat képesek irtani, tehát a fejlődő szúnyoglárvák ellen teljesen hatástalanok, így viszont a szúnyogok utánpótlása folyamatosan biztosított marad. Ezzel szemben biológiai gyérítéskor nem a kifejlődött szúnyogok, hanem az éppen fejlődő, lárvaállapotban lévő szúnyogok ellen védekezünk, így a problémát már a gyökerénél igyekszünk orvosolni, hiszen nem fejlődnek ki a szaporodásra alkalmas rovarok. A vizekben fejlődő szúnyoglárvák ellen biológiai módszerrel célszerű védekezni, ez ugyanis nem károsítja a víz minőségét, illetve a vizet fogyasztó vagy vízben esetlegesen élő egyéb élőlényeket.

Régen repülőről irtottak, a mai irtás semmit nem ér! – kémiai vagy biológiai gyérítés?

A kémiai gyérítéskor kijuttatott vegyszer a szúnyogok mellett minden egyéb repülő rovarra is veszélyt jelent, tehát környezetre, élővilágra gyakorolt hatása jelentős. Gyakran felfedezzük, hogy például egyre kevesebb a hétpettyes katica, a méh, a fecske vagy számos más állat. Ennek egyik oka a klímaváltozás mellett a kémiai irtásban keresendő.

A jelentős környezeti hatás miatt az Európai Unió jelentősen korlátozta a használható vegyszerek körét és a légi irtás bevethetőségének feltételeit. Jelenleg Magyarországon egyetlen kémiai szúnyogirtó szer esetén sem engedélyezett a légi irtás. Légi szúnyogirtásra ideiglenes engedélyt különleges helyzetben, egészségügyi kockázat esetén, kizárólag a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adhat ki, a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 528/2012/EU rendelet alapján.

Mint minden kémiai gyérítésnek, így a közterületeken tartott földi kémiai gyérítés (szúnyoggyérítő „autó”) által képzett ködnek is az a hátránya, hogy nem képes áthatolni a fizikai akadályokon, így nem hatol be a magáningatlanok hátsó kertjeibe sem, így ott a szúnyogok tovább élnek, és ha kedvező vízterületet találnak, szaporodnak is.

Ha sok a szúnyog miért nem irtjuk őket gyakrabban?

Ez a vélekedés elméletben logikus lenne, azonban a gyakorlatban a kérdés ennél bonyolultabb.

Ahogyan már korábban is írtunk róla, a kémiai gyérítési módszerek minden esetben csak a már kifejlődött, levegőben repülő szúnyogokat képesek irtani, tehát a fejlődő szúnyoglárvák ellen ez a módszer teljesen hatástalan, így viszont a szúnyogok utánpótlása folyamatosan biztosított marad, a hatás 2-3 nap alatt, de legfeljebb 1 héten belül teljesen elmúlik. További probléma, hogy a szer túlzott használata tovább csökkenti annak hatékonyságát, mert a rovarok védelmet alakítanak ki azzal szemben, mintegy immunisak lesznek rá. Ez egyes fajok esetében már kimutatható.

Biológiai gyérítéskor nem a kifejlődött szúnyogok, hanem az éppen fejlődő, lárvaállapotban lévő szúnyogok ellen védekezünk, így nem fejlődnek ki a szaporodásra alkalmas rovarok. Ez a módszer alkalmas arra, hogy ne a kémiai módszerekhez hasonló szélmalomharcot vívjuk, azonban minden szúnyoggyérítést végző szerv hatásköre kimerül a közterületek kezelésében, a magáningatlanokon csak a tulajdonosnak van lehetősége megakadályozni a szúnyogártalom kialakulását.

Kinek a feladata a szúnyoggyérítés?

A szúnyoggyérítésért a törvények értelmében egyértelműen a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága és Budapest Főváros Önkormányzata felelős Budafok-Tétényben. Önkormányzatunk saját eszközökkel és forrásokkal segíti munkájukat, hogy minél kevesebb szúnyoggal találkozzunk nyáron. A hatékony védekezés érdekében fontos a lakosság szerepvállalása is.

Mit tehetek én?

Fontos, hogy a tavasztól őszig tartó időszakban mihamarabb megszüntessük az otthonunkban, a kertünkben azokat a vízgyülemeket, amelyek a szúnyogok szaporodását segítik. Ha környezetében észleli szúnyoglárvák fejlődését, hívja fel családtagjai, ismerősei figyelmét is a szúnyogok elleni védekezés fontosságára. Íme néhány jótanács, amivel megakadályozhatjuk, hogy a kertünkben szúnyogok fejlődjenek:

Miből lehet pangóvíz? Mit tegyek vele?

Valójában bármilyen mesterségesen meggyűlő víz az lehet. Akár már 0,5 dl-nyi vízmennyiség is kitűnő szaporodóhelyet szolgáltat a szúnyogoknak. A természetes vizekben is jelentkezhet a szúnyogprobléma, azonban itt van természetes ellensége a vérszívóknak (halak, békák, madarak), melyek elfogyasztják a lárvákat.

Vannak vizek, melyek nem kiönthetőek, letakarhatók, ezesetben mi magunk is védekezhetünk a szúnyoglárvák ellen egy biológiai alapú készítmény, tabletta segítségével. A Budafok-Tétény Önkormányzata által is osztott Culinex Tab Plus szúnyoglárvairtó tabletta (Culinex tabletta) egy baktérium által termelt fehérjén keresztül fejti ki hatását. A tabletta hatékony alkalmazása érdekében fontos, hogy minden esetben a mellékelt használati útmutató szerint járjunk el! A tabletta használatáról lentebb olvashat.

Hogyan kell használni a Culinex szúnyoglárvairtó tablettát?

A tabletta hatékony alkalmazása érdekében fontos, hogy minden esetben a használati útmutató szerint járjunk el. 1 tabletta maximum 50 literes tartályhoz elegendő. Nagyobb vízfelületek (pl. kerti tavak) esetén javasolt locsolókanna vagy kézi permetező használata. A tablettákat oldjuk fel 2–5 liter vízben. Egy darab tablettát tartalmazó szuszpenziós oldat (0,55 g) 2 m² területre elegendő. Tehát egy 2 m²-es kerti tóhoz 1 db, egy 6 m²-es tóhoz 3 db tablettát kell feloldani néhány liter vízben, majd a permetezővel egyenletesen kijuttatni a vízfelszínre. Emellett vegyük példának a 300 literes, az önkormányzat által korábban ingyen biztosított esővízgyűjtőt, melynek felületére 2 tablettából oldott oldatot kell egyenletesen kipermeteznünk. Használat előtt célszerű megbizonyosodni, hogy a vízben valóban fejlődnek-e csípőszúnyoglárvák. Ha tiszta vízbe juttatjuk, annak haszna nincs, a szer hatása 1 nap után elmúlik.

Részletes használati útmutató és biztonsági előírások

A tabletta csak a táplálkozó csípőszúnyoglárvákra hat, a bábokra már nem. A lárvák felismerhetőek jellegzetes fel-le mozgásukról, mivel a víz felszínére feljőve vesznek levegőt. A báb kicsi, fekete, kerek képződmény, ami a vízfelszínen úszik, ha a vízmozgás le is viszi, hamar újra felkerül a víz tetejére. A bábok ellen a leghatékonyabb védekezés a víz kiöntése vagy a bábok kiszedése, kikanalazása a vízből, hiszen a szúnyogok fejlődéséhez a kifejlett állapot eléréséig elengedhetetlen a víz. Ugyanakkor fontos a gyors cselekvés, mert a nyári időben akár egy hét alatt is kifejlődnek a petékből a szúnyogok. A kifejlett szúnyog pedig a magánkertekben már nem kiirtható.

Régen is gyűjtöttük a vizet, akkor miért nem volt ennyi szúnyog?

Ennek alapvetően két oka van. Az egyik, hogy a klímaváltozással új szúnyogfajok jelentek meg hazánkban is, melyek főleg Ázsiából érkeztek hozzánk (pl.: ázsiai tigrisszúnyog, koreai szúnyog, stb.). Ezeknek a szúnyogoknak az életvitele nagyban eltér a hazánkban is honos szúnyogokétól, emiatt aktívak napközben is, illetve más a szaporodási módjuk is.

A másik ok, hogy jelentősen megfogyatkoztak a szúnyogok természetes ellenségei, a fecskék, illetve egyéb madárfajok, valamint egyebek mellett a békák, halak is. Ez szintén a klímaváltozásra és egyéb, emberi tevékenységekre vezethető vissza, például az említett állatok életterülete jelentősen lecsökkent a városi környezetben.

 

Szeretne többet tudni? Olvassa el a hatékony védekezést segítő kiadványunkat:

Fontos információs a kerületi szúnyoggyérítésről: https://szunyog22.hu/

Nézze meg korábbi cikkeinket is a témában:

 

A biológiai gyérítés lehet a szúnyoggyérítés új módja? Olvassa el a célzottabb védekezést bemutató cikkünket a Kisokosban!

 

További információkért tekintse meg a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatóját is.


Amennyiben a kerületi szúnyogártalomhoz kapcsolódva szeretne bejelentést tenni vagy ismer olyan rendszeresen meglévő vízteret, melyben fejlődhetnek szúnyogok, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a Budafok-Tétény mobilapplikáción elérhető a STOP szúnyog felületen keresztül vagy a szunyog@bp22.hu e-mail címen.

Kapcsolat
phone icon
06-1 207-0492