Az oldal használatával elfogadja az Adatvédelmi irányelvben foglaltakat.
Hulladék
Szelektív hulladékgyűjtés – mit, hova, hogyan?

Az emberek többsége ma már jól tudja, hogy a hulladékkezelésnek közel sem a legjobb módja, ha mindent egyetlen nagy kukába helyezünk. Mára sokak otthonában vált általánossá, hogy több szemetessel rendelkeznek, azért, hogy az egyes hulladéktípusokat külön-külön gyűjtsék. A hulladék szelektálásával a körforgásos hulladékgazdálkodást támogatjuk, melynek lényege, hogy a hulladékok feldolgozott formában visszakerüljenek a körforgásba.

Amikor a hulladékot másodlagos nyersanyagként újra felhasználjuk, akkor óvjuk a nyersanyagokat, a természeti erőforrásokat, hozzájárulunk a víz- és légszennyezés, valamint az energiafelhasználás mérsékléséhez. Persze természetesen a hulladéklerakóban összegyűlő szemét mennyisége is jelentősen csökken.

A csomagolásokon számos jelzéssel találkozhatunk, melyek alapján sok mindent megtudhatunk az adott termékről, egyebek mellett azt, hogy szelektálásnál melyik gyűjtőedénybe dobjuk azt. Érdemes röviden áttekinteni az újrahasznosításhoz, hulladékkezeléshez kapcsolódó leggyakoribb jelzéseket.

Az a bizonyos körbefutó nyíl, mely segítség lehet abban, hogy az adott terméket, csomagolást hogyan szelektáljuk. A piktogramon egy szám látható, illetve az anyag nevének rövidítése. Jelentése önmagában csak annyi, hogy az adott termék, csomagolás alkalmas az újrahasznosításra. Gyakori féleértés, hogy a jel arra utal, hogy a termék újrahasznosított anyagból készült, azonban ez nem igaz. Ahogyan az sem, hogy az újrahasznosítás mindenképpen megtörténik. Ezutóbbihoz szükséges a megfelelő újrafeldolgozási és szelektív hulladékgyűjtési rendszer megléte, illetve használata.
A Zöld pont jelet azokban az esetekben tüntetik fel a csomagoláson, ha a gyártó pénzügyi hozzájárulással támogatja a hulladék visszagyűjtését és újrafeldolgozását. A jelölés tehát nem arra utal, hogy a maga termék, csomagolás környezetbarát, csupán arra, hogy a gyártó csatlakozott egy hulladékgazdálkodást koordináló szervezethez, amely garantálja, hogy a felhalmozódó hulladék kezelése, szelektív visszagyűjtése és hasznosítása megfelel a jogszabályban előírtaknak.
A Tidyman vagy Kukásember jelzés szintén nagyon gyakran előfordul a termékeken, csomagolásokon Ez a jelzés arra hívja fel a figyelmet, hogy ne szemeteljünk, hanem a megfelelő helyen gyűjtsük a hulladékot. A jel azokon a csomagoláson használható, melyek nem újrahasznosíthatók, tehát a Möbius-szalaggal, azaz a körbefutó nyíllal együtt nem használható. Amikor ilyen jelzést látunk a csomagoláson, azt a kommunális hulladékgyűjtőbe dobjuk.

A kék kukában gyűjthető hulladék

Ez a hulladékgyűjtő edény újságok, folyóiratok, füzetek, röpcédulák, könyvek, papírtasakok, katalógusok, hullámpapírok, csomagolópapírok, keménypapírból és kartondobozból készült dobozok, papír tojástartók gyűjtésére alkalmas.

Néhány jótanács!

Az újrahasznosítható papír jele: 20 – PAP = hullámlemez, 21 – PAP = nem hullámlemez jellegű karton, 22 – PAP = papír.

A sárga kukában gyűjthető hulladék

Budapesten a sárga hulladékgyűjtő a csomagolási műanyag és a fémhulladék gyűjtésére szolgál. Műanyagok közül itt gyűjthetők az üdítős és ásványvizes PET palackok, a háztartási flakonok és azok lecsavart kupakjai (pl.: samponos, habfürdős), háztartásban előforduló tiszta fóliák (pl.: szatyrok, tasakok, csomagoló fóliák) és a tejes-, joghurtos poharak

A fémhulladékok közül elhelyezhetők itt a különféle fémdobozok (italos- és konzervdobozok) és a háztartási fémhulladékok (pl. evőeszközök).

2022 januárja óta pedig a sárga kukákban gyűjtjük az italos kartondobozokat (tejes-, gyümölcsleves dobozok, [pl.: Tetra-Pak]) is. Ezt a típusú hulladékot kompozitnak nevezzük.

Néhány jótanács!

A műanyagok típusuk, anyaguk szerint hét kategóriába sorolhatók. A rajtuk található piktogramok jelzik, hogy melyik műanyag milyen típusú. Általában hármat (03 – PVC = polivinil-klorid, 06 – PS = polisztirol, 07 – OTHER = egyéb műanyagok) nem hasznosítanak újra, mert túl sok energia kellene hozzá, és túl drága lenne. Gyakorlatilag környezetszennyezővé tenné az újrahasznosítást.

Az újrahasznosítható műanyagok jele: 01 – PET/PETE = polietilén-tereftalát, 02 – HDPE = nagy sűrűségű polietilén, 04 – LDPE = kis sűrűségű polietilén, 05 – PP = polipropilén.

Az újrahasznosítható fém jele: 40 – FE = vas, acél, 41 – ALU = alumínium.

Az újrahasznosítható tetrapack, azaz kompozit jele: 81 – C/PAP = papír és műanyag keverék, 84 – C/PAP = papír-karton és műanyag-alumínium keverék.

Hulladékgyűjtő szigetek helyei: https://www.fkf.hu/fovarosban-uzemelo-szelektiv-gyujtoszigetek-listaja

Kapcsolat
phone icon
06-1 207-0492